Az úticél és környéke
egy helyen!

Trianoni Emlékkereszt - Celldömölk

  • Trianoni Emlékkereszt, Celldömölk

    Trianoni Emlékkereszt, Celldömölk

Trianoni Emlékkereszt elérhetősége:

Celldömölk, Ság hegyÚtvonal »

Trianoni Emlékkereszt bemutatása

A Ság hegy a Balaton felvidéki tanúhegyek legnyugatibb tagja. Keletkezéséről a korabeli néphit azt tartotta, hogy maga Lucifer építtette a hegyet hét nap alatt alsósági ördögeivel, hogy a magasból gyönyörködhessen a táj szépségében. A tudományos magyarázat természetesen más. Valójában több millió évvel ezelőtt egy hatalmas tenger, a Pannon-tenger borította a vidéket. A tenger mélyén intenzív vulkáni tevékenység zajlott. Ennek a vulkáni tevékenységnek köszönhető tanúhegyeink, így a Ság hegy kialakulása is, mely 5 millió évvel ezelőtt még működő vulkán volt. A felszínre törő izzó láva megszilárdult és páncélként védte a hegyet a természeti erők romboló hatásától.

A Ság hegy tetején magasodik az 1934-ben emelt Trianoni emlékkereszt, mely nagyrészt közadakozásból és az akkori bányatulajdonos támogatásából épült. Az ország legnagyobb, 19 méter magas trianoni emlékműve az 1920-as, a Magyarországot megcsonkító békeszerződésre emlékeztet, a folyamatos zarándoklatok mellett évente kétszer emlékező ünnepségek helyszíne.

További 16 látnivaló a(z) Trianoni Emlékkereszt közelében és Celldömölk településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Forrás: A fenti információk a(z) Trianoni Emlékkereszt alábbi weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2023.05.17, http://www.celldomolk.hu/
Szerzői jogok »

Celldömölkről röviden: Vas megye észak-keleti kapujában fekszik Kemenesalja központja, a 12 ezer lakosú Celldömölk. Fekvésének, természeti értékeinek és egyházi emlékeinek köszönhetően a térség egy kiemelkedő turisztikai k ... bővebben »

Hirdetés


 
This site uses cookies to offer you a better browsing experience. By continuing to use this website you are giving consent to cookies being used. OK
für Wochenende
Für das nächste Reise
Irgendwann
Zurück